Az év európai fája 2016.

Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy lett a 2016-os év európai fája.

Bszéki_molyhos_06

A Brüsszelben április 20-án nyilvánosságra hozott eredmény szerint az idén februárban meghirdetett versenyen a legtöbb, 72 653 szavazatot a bátaszéki fa kapta – olvasható a szervező Environmental Partnership Association közleményében.

Áder János köztársasági elnök Bátaszéken.

Az öreg molyhos tölgy társával együtt a Bátaszék feletti dombon őrködik, vigyáz a településre, hogy történelmi és emberi értékeit meg tudja őrizni az utókornak. “Az évszázadok óta őrködő tölgy szeretetét, tiszteletét bizonyítja, hogy minden évben május 25-én, Orbán napján a környék lakosai szívesen elevenítik fel a hagyományt, amely szerint a tölgy törzsét gazdagon meg kell locsolni borral, hogy a következő évben is bőséges szőlő és bor teremjen a vidéken” – olvasható a verseny magyar nyelvű honlapján. (Forrás: MTI)

A díjnyertes fa a pörbölyi Ökoturisztikai Központtól 13 km-re található, kerékpárral és gépkocsival is könnyen megközelíthető.

 

A Gemenc Zrt. Bátaszéki Erdészete pihenőhelyet létesített a híressé vált fa mellett.

molyhT_pihenő2
molyhT_pihenő1