Erdő a teremben

A kiállítás látogatóinak közreműködésével különleges erdőt „telepítettünk”a bajai Turisztikai Központba szeptember 6-án és 7-én a Bácska Kincsei Természeti Napokon.

A Gemenc Zrt. évente 2 millió facsemetét ültet el. A Fesd Gemencre! akcióval azt a célt tűztük ki, hogy a rendezvény látogatóinak a közreműködésével erdőt telepítünk a bajai Turisztikai Központ kiállítótermében a fantázia, festék, ecset és játékos alkotókedv segítségével. Szeptember 7-én estére a papírtáblákból kivágott, kezdetben színtelen fák, bokrok színt kaptak, életre keltek, létrehozva Gemenc hangulatát a város közepén.

fesd_gemencre_01

Miközben az alkotó kedvű gyerekek és felnőttek lelkesen színeztek és festettek, Prihoda Judit festőművész az „erdő” egyik tisztásán a látogatók gyűrűjében fejezte be egyik festményét, délután pedig zenére készített gímszarvas portrét egy rövid performance keretében.

fesd_gemencre_05

A Gemenc Zrt. nyári alkotótáboraiban az elmúlt 20 évben több száz festményt és grafikát készítettek a résztvevő művészek. Az idei táborban született művekből válogatott kiállítás is inspirálta az erdőfestésre vállalkozó családokat, felnőtteket és gyerekeket.

fesd_gemencre_11

Festőállvánnyal kevesen járják a gemenci árteret. A fényképezőgépet választotta Retkes Tamás szekszárdi fotós is, aki gemenci pillanatokat megörökítő fotóival Baján is bemutatkozhatott az erdőgazdaság által rendezett kiállításon.

fesd_gemencre_20