Erdőfelújítással és Nyílt nappal ünnepelte a Gemenc Zrt. az Európai Erdők Hetét

A mindennapi erdőgazdálkodásában is fontosnak tartja a természetvédelmet a Gemenc Zrt. „Meggyőződésünk szerint csak a generációkon átívelő természetszeretetből fakadó természetvédelem lehet sikeres.

 

Több napos rendezvénysorozattal készült a Gemenc Erdő- és Vadgazdaság az Európai Erdők Hete megünneplésére. A pörbölyi Ökoturisztikai Központban október 19-én elméleti és gyakorlati képzésben részesülhettek a természetfotózás szerelmesei. Délelőtt előadáson és szakmai beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők majd kisvasúttal és gyalog egy terepi fotókiránduláson próbálhatták ki tehetségüket a jelentkezők, melyet a nap folyamán készült fotók kiértékelése követett délután.

 

A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság mindennapi gazdálkodásában is fontosnak tartja a természet védelmét. Fontosnak tartja a társaság, hogy már gyerekkorban megismerjék az emberek az erdő létrehozásának, kezelésének folyamatait. Az őcsényi 4. osztályosok október 20-án erdész szakembereink iránymutatásával, feladatlapok segítségével, és fotók készítésével felmérték az erdőfelújításra kijelölt területet (élővilág, növényzet, terepviszonyok).

 

 

Október 20-22-én nyílt nap keretében a pörbölyi Ökoturisztikai Központ várta az ünnepelni vágyó diákokat, akik a három nap folyamán a környékbeli általános- és középiskolás csoportok igényei szerint összeállított programokon vehettek részt. Kirándulásokat tehettek szakvezető segítségével a tanösvényeken, megtekinthették a központ múzeumait, kézműves foglalkozásokon próbálhatták ki ügyességüket és kreativitásukat, továbbá előadásokat hallgathattak az erdőgazdálkodás, fafeldolgozás, erdőtelepítés, az ártéri erdő gombái és gyógynövényei témákban.

 

Nyitott Gemenc címmel október 24-én ingyenes belépéssel várta az érdeklődőket az Ökoturisztikai Központ, ahol részt vehettek a családi akadályversenyen, kipróbálhatták a kisvasutazást menetrend szerint közlekedő vonatokon, a gyermekek pedig fajátékot is készíthettek (Ökocsiga Játszóház). Mindezeken túl megtekinthették a fafaragás és szobrászat-bemutatót, meghallgathatták a gyógynövények gyűjtéséről és felhasználásáról szóló előadást, túrázhattak szakvezető segítségével a Malomtelelő-tanösvényen, a Nyéki-holt Duna tanösvényen valamint megtekinthették az állandó kiállításokat is a Lassi Halászati Múzeumban, a méhészeti és az erdészeti kiállítást, továbbá az október 19-i fotótúra képeiből készült fotókiállítást Pörbölyön.

996_dscf5762