Gemenc Zágrábban

Baja és a Gemenci erdő vendégei lehettek a Zágrábi Magyar Intézet új kiállításának megnyitójára érkezők november 16-án.

5485c45cc87fde433a7b9fa754005ea6_L

A tárlatot Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője nyitotta meg. Megköszönte a szervezőknek, hogy Baja már másodszorra mutatkozhat be a Zágrábi Magyar Intézetben.

„Gemenc más, mint a többi erdő. Sejtelmes, felfedezésre váró nagy titok, az ember és a természet egységének ritka példája. A Gemenc Zrt. nemcsak a természetet szolgálja, hanem a társadalmat, a benne élő embert is. Szakemberei segítségével ökoturisztikai, hagyományőrző tevékenységet is folytat, őrzi a történelmi emlékhelyeket. Kérem, ha tehetik, személyesen is jöjjenek el Bajára, és Gemenc varázslatos erdeibe.”

Zagreb_1711_03

Európa legnagyobb ártéri erdejéről Nagygyörgy Sándor fotói mesélnek, aki pályáját festőművészként kezdte, de több, mint 40 évvel ezelőtt Gemencre már fotóművészként érkezett. Több száz képen örökítette meg a Duna, a természet és az ember összhangjából megalkotott Gemenci erdőt.

NagygyörgyS_10

„A fényképezőgépet a festészet mellett mint a vizuális kifejezés egy másik eszközét kezdtem használni, mert rá kellett döbbennem arra, hogy az egyszeri természeti csodát az ecsettel nem tudom tetten érni.”

NAGYGYÖRGY SÁNDOR (1933. VII. 3. -1993. IX. 9.) a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél osztályában szerzett festőművészi diplomát 1959-ben. 1976-ig szabadfoglalkozású festő- és fotóművészi tevékenységet folytatott. 1977-től haláláig a Nimród vadászati magazin munkatársa 1960-tól a Művészeti Alap tagja. 1970-től a Fotóművész Szövetség tagja, 1978-79-ben a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának művészeti vezetője, 1978-tól a Nimród Fotóklub elnöke, 1981-től a Nemzetközi Természetfotós Szövetség alelnöke.

A kiállítóteremben berendezett olvasósarokban a Gemenc Zrt. által kiadott könyveket lapozgatva az érdeklődők megismerhetik gemenc történelmét, famatuzsálemeit, a pihenőházak és vadászházak vendégmarasztaló ételeinek receptjeit is.

Zagreb_1711_02

A kiállítás december közepéig tekinthető meg a Zágrábi Magyar Intézetben (Mađarski institut u Zagrebu, Augusta Cesarca 10, Zagreb)

 

Zágráb kiáll _HR
Zágráb kiáll _H