Halászlé a kórházudvaron

 

A Gemenc Zrt. és a Bajai Halfőző Lovagrend a tavalyi évhez hasonlóan idén is megvendégelte egy halászlére a bajai kórház dolgozóit december 17-én.

1497

Fodermayer Vilmos, a társaság vezérigazgató-helyettese elmondta: „- A tavalyi évvégéhez hasonlóan idén, 2021-ben is összefogott társaságunk a Bajai Halfőző Lovagrenddel azért, hogy az egészségügyben dolgozók erőn felüli erőfeszítéseit elismerjük, megköszönjük.”

A Bajai Szent Rókus Kórház udvarán 8 bográcsban főtt az igazi, hamisítatlan bajai halászlé, melyhez a 100 kilogramm halat és a halászlé mellé a tésztát a Gemenc Zrt. biztosította.

1494

A Bajai Halfőző Lovagrend alapszabálya is rendelkezik a jótékonykodásról emelte ki Novics György, a szervezet vezetője, majd hozzátette: a tavalyi évhez képest két fővel kiegészülve főzik a halászlét.

Egy kiváló bajai halászlé után mindig jól eshet egy finom rétes is. Ezt szem előtt tartva a  Fidesz-KDNP bajai képviselőcsoportja 200 db rétessel járult hozzá a fejedelmi ebédhez.

1503

A megvendégelt egészségügyi dolgozók nagy létszáma miatt a péntekit hétfőn újabb főzés követi, amikor újból a fenséges bajai halászlé illata lengi be a kórház területét.

/forrás: amve.hu)