Kovácsné Schulteisz Margit (1954-2021)

A Gemenc Zrt. megrendülten tudatja, hogy Kovácsné Schulteisz Margit, az erdőgazdaság nyugállományú gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2021. június 6-án elhunyt.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett néhai okleveles közgazda a magyar állami erdő- és vadgazdálkodás meghatározó stratégiai gondolkodója volt, halála nagy veszteség az ágazat számára.

Kovácsné_Schulteisz_Margit_

Kovácsné Schulteisz Margit 1954. október 2-án született Alsónyéken. A közgazdasági szakközépiskola elvégzése után, 1973-ban került gyakornokként a Gemenc Zrt. jogelődjéhez, a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdasághoz, ahol egy évig tervezéssel, elemzéssel, pénzüggyel és számvitellel foglalkozott, a középiskolai elméleti tanulmányait széleskörű gyakorlati ismeretekkel kiegészítve. Mivel a szakterület iránti érdeklődése jóval túlnőtt a középfokú oktatás adta kereteken, ezért jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karára, ahová 1974 őszén felvételt nyert. 1978-ban végzett az egyetemen okleveles közgazdaként. A természet iránti érdeklődése már gyermekkorában, a Gemenci erdő közvetlen közelében található szülőfalujában kialakult benne, ezért az egyetem elvégzése után visszatért az ágazatba, a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdasághoz, ahol 1991-ig üzemgazdasági osztályvezetőként, majd főkönyvelőként irányította a társaság gazdasági, pénzügyi és számviteli tevékenységét.

1991-ben munkahelyet váltott, de az ágazatot nem hagyta el. 1998-ig a Gyulaj Zrt.-nél, illetve annak jogelődjénél gazdasági vezérigazgató-helyettesként folytatta szakmai tevékenységét. Időközben több állami tulajdonú erdőgazdasági társaságnál látott el tanácsadói feladatokat, melyekkel a nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetben lévő cégek reorganizációjában, helyzetének megerősítésében nyújtott szakmai segítséget.

Lehetősége nyílt arra, hogy újra szülőföldjén tevékenykedhessen. A Gemenc Zrt.-nél 1998 -2018 között gazdasági, pénzügyi, számviteli vezetőként, közel húsz éven keresztül vezérigazgató-helyettesi pozícióban látta el feladatait.

Szakmai tevékenysége során meghatározó döntéseket hozott az állami erdőgazdálkodás reorganizációja érdekében, mindezek végrehajtásában kimagasló szerepet vállalt. Munkastílusa, fáradhatatlansága, előrelátó stratégiai gondolkodása szinte a teljes erdőgazdálkodási ágazatot befolyásolta. Az erdőgazdálkodás társadalmi elfogadottságának emelésében, az erdészek munkájának tényszerű megismertetésében nagy szerepet vállalt. Szívügyének tekintette az állami tulajdonú erdők közjóléti, közcélú funkcióinak bővítését, fejlesztését. Korszerű módon, integrált kommunikációs stratégiai elvek alapján irányította a Gemenc Zrt. média-kommunikációját, nagy hangsúlyt fektetve az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásának bemutatására.

Kovácsné Schulteisz Margitot a Gemenc Zrt. saját halottjának tekinti.

 

Kovácsné Schulteisz Margit búcsúztatása 2021. június 16-án, 11:00 órakor lesz Szekszárdon, az Alsóvárosi temetőben (7100 Szekszárd, Alkony utca. Főbejárat a Béri Balogh Ádám utca felől).