Megérkeztek a fekete gólyák a Gemenci erdőbe

Elkezdődött a tavasz Gemencen. Pénteken reggel 9-kor Afrikából megérkeztek a keselyűsi vadászház mellett épített fészkükre a fekete gólyák. A fiatal pár tavaly ugyanitt már felnevelt 5 fiókát.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligetredők idős kocsányos tölgyfái. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar.

 

Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

 

A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák állománya.

 

A faj a legnagyobb létszámban a Baltikumban fészkel, a legsűrűbb hazai állománya – hozzávetőlegesen 45-50 pár – a Duna mentén, a Gemenc Zrt. területein található.

1971_dscf8258-1