Hajósi Erdészet

ErdŐgazdálkodás

Az erdészet két, egymástól teljesen eltérő területen gazdálkodik, összesen 12 034 hektáron. A homoki terület a Sükösd- Hajós- Jánoshalma- Csávoly alkotta négyszögben található, nyolc község határában. Itt a hullámos dombvonulatok a jellemzőek, az alapkőzet a meszes, homok, illetve a vályogos homok.

A másik, jellegében eltérő terület határa Bajától északra a Duna jobb partján három erdészkerülettel a hullámtérben, a bal parton egészen Dunaszentbenedek, Dunapataj vonaláig húzódik. A nyolc település határában fekvő terület döntő részét a Közép- és Alsó- Duna ártér, míg a maradék részt a Duna-Tisza közi homokhátság erdőgazdasági táj alkotja, de a Kiskunsági szikterület is megjelenik érintőlegesen a Szelídi- tónál.

Bővebben >

Vadgazdálkodás

Az erdészet területén található Lenesi Vadászház Dusnok közelében kizárólagosan vadászati céllal érkező vendégeket fogad, míg a Hajósszentgyörgyi vadászház Érsekhalma határában március 15-től augusztus 15-ig, a vadászati idényen kívül pihenőházként turisták szállásaként is szolgál.

Az apróvad-gazdálkodás az elmúlt időszak egyik kiemelten kezelt területe lett a vadgazdálkodásnak itt, melynek eredményeit a fácánvadászatok tükrözik. Az erdészet kezelésében van a Lenesi Fogoly és Fácán Törzstelep, mely a fácánnevelésen és fácántojás-termelésen kívül otthont ad a fogoly fajvédelmi terv keretében létrehozott állami törzstelepnek, mellyel a hazánkban kipusztult fogoly repatriálása, visszatelepítése, újrahonosítása a fő cél.

A Hajós-homoki vadászterületen elsősorban a szarvasvadászat a jellemző, de a vaddisznó és az őz is előforduló nagyvad.

Veránka1404_13

Turisztika

A Cserta-parti kirándulóerdőt az erdészet működteti Baja községhatárban, melyen áthalad az országos Kéktúra útvonala. A kirándulóerdő szabadon látogatható és hűen mutatja be a területre jellemző természeti értékeket.

A Gemenci erdőtömböt a Duna szabályozás okozta változások és a területen gazdálkodó szakemberek hozták létre. Érdekesség, hogy egy erdészkerület a Veránka-szigeten fekszik és csak vízen közelíthető meg.

Vajas-torok tanösvény  a Duna bal partján található, az árvízvédelmi töltés mellett, a Szent István-hídtól 3,8 km-re délre. 

A turisztikai idényben a Hajósszentgyörgyi Pihenőház várja a vendégeket.

 

Természeti értékek

Védett és fokozottan védett az erdészet által kezelt terület 23%-a, míg Natura 2000 terület a 22%-át teszi ki. Veránka-szigeten található a „Sasfok-i” erdőrezervátum (174 ha).

Védett és fokozottan védett állatfajok: vadmacska, eurázsiai hód, európai vidra

Védett és fokozottan védett növényfajok: mocsári nőszirom, tőzike, erdei szőlő, fekete galagonya.

Védett és fokozottan védett madarak fészkelőhelyei

Fekete gólya 16 db

Réti sas  14 db

Barna kánya  8 db

Holló  1 db

Veránka1404_14

Elérhetőség:

H-6346 Sükösd, Dózsa Gy. út 108.

Telefon/fax: +36 (79) 363-054

E-mail: hajos@gemenczrt.hu