Mindent megtesz a Gemenc Zrt. az árvízzel veszélyeztetett vadállomány védelmében

A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. tekintettel a Duna folyamatos áradására mindent megtesz a vadállomány és a faállomány védelmében. Az erdőgazdaság szakemberei már több napja megkezdték a védekező munkálatokat, valamint folyamatosan figyelemmel kísérik a Duna vízállását, így bármikor jelentősebb erőt tudnak mozgósítani Közép-Európa legnagyobb ártéri erdejének megvédése érdekében.

A Gemenc Zrt. szakemberei már folyamatosan töltik fel a vadmentő dombokon, körtöltéseken és az áradástól nem veszélyeztetett erdőrészletekben található vadetetőket szálas- és szemestakarmánnyal, hogy az áradás elöl menekülő szarvasok, őzek és vaddisznók számára a védett helyeken megfelelő mennyiségű eledel biztosítsa a túlélést. A következő napokban az állatok által elfogyasztott takarmányt folyamatosan pótolják.

 

Az erdőgazdaság területén tervszerűen folyik a kitermelt faanyag mentése az ártéri területekről. Mindemellett az időhiány miatt el nem szállítható faanyagot koszorúzás és lekötés segítségével helyezik védelem alá.

 

A Gemenc Zrt. szakemberei folyamatos megfigyelés alatt tartják a területet és amennyiben szükséges nagyobb erőt is tudnak mozgósítani az árhullám károkozásának elhárítása céljából.

 

Az erdőgazdaság felhívja mindenki figyelmét – miközben megköszöni az aggódó érdeklődést–, hogy az árvízzel borított területek környékén és a körtöltéseken ne érdeklődjenek személyesen, mert a vadállománynak nyugalomra van szüksége. El kell kerülni, hogy a jelenlévő emberek miatt az állatok ne merjenek felkapaszkodni a védelmet nyújtó körtöltésekre és vadmentő dombokra!

 

 

Az árhullám miatt veszélyeztetve van a Gemenci Erdei Vasút közlekedése is az ártéri területeken. A vasút közlekedésével kapcsolatban, a következő telefonszámon lehet érdeklődni: 06-74-491-483

279_gim_1