Példaértékű szakmai életút a gemenci vadállomány szolgálatában

Az augusztus 20-i állami ünnep keretében Dr. Nagy István Agrárminiszter Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta Pétervári Gábornak, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott erdő- és vadgazdálkodási szakmérnökének. A kitüntetést a Gemenci vadállománnyal kapcsolatosan végzett kimagasló szakmai munkája eredményeként érte el. 

PG

Kép forrás: AM

Szakmai pálya – a kezdetektől a nyugdíjazásig és azon túl is

Pályafutását a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nél kezdte, ahol 1979 és 1999 között dolgozott 1999-től a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.-nél vadgazdálkodási osztályvezetőként tevékenykedett egészen 2006-ig a nyugdíjba vonulásának időpontjáig.

Szakértelem és közösségi szerepvállalás

Pétervári Gábor jelentős szerepet vállalt az oktatásban is. Óraadóként közreműködött szakemberképzésben posztgraduális szinten a Hódmezővásárhelyi Főiskolán, a GATE-nél és a Nyugat-magyarországi Egyetemen, főként vadgazdálkodási témákban. Emellett két cikluson keresztül tagja volt az Országos Magyar Vadászkamara Vadgazdálkodási Bizottságának és több szakmai tanácsadó, vezető testület munkájában is részt vett regionális szinten.

Nyugdíjazása után sem szakadt el a szakmától: saját vállalkozása keretében vadgazdálkodási tanácsadással és tervezéssel foglalkozott, emellett igazságügyi szakértőként is tevékenykedett.

Elismerések, díjak és szakmai megbecsülés

Pétervári Gábor pályafutása során több rangos szakmai elismerést kapott, Többek között megkapta a Gyulajért aranygyűrű díjat.

Pétervári Gábor pályája kiváló példája annak, miként lehet hivatásszeretetet, szakmai elhivatottságot és oktatói, valamint szakmai közösségi szerepvállalást egyszerre megélni. A gemenci vadgazdálkodás terén elért eredményei, valamint fiatalabb generáció vezető szakemberré formálásában vállalt szerepe méltán emelik ki munkásságát a hazai erdő- és vadgazdálkodás meghatározó alakjai közül.