A Gemenc Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület együttműködésének eredményeként a szakemberek 2015. júliusában két gemenci fekete gólyára, Jenőre és Beára szereltek GPS jeladót.
A Bea nevű tojó augusztus közepéig a fészek körüli 5 km-es sugarú körben mozgott és augusztus 19-én reggel indult útnak. 272 km-t megtéve az éjszakát Szerbiában, Bozevac mellett töltötte, majd másnap hajnalban tovább indult Kelet felé, a 70 km-re fekvő Crnajka közelébe. Innen 23-án indult tovább, aznap 40 km-t tett meg. A Szerb-Román-Bolgár határtól 24-én meg sem állt Pishtigovoig (264 km). 25-én Plovdiv mellett éjszakázott, és a környékbeli rizsföldeken vadászva készül az út folytatására.
Szeptember 29-én délkeleti irányban hagyta el a bulgáriai táplálkozóhelyét, és
szeptember 30-án a Dardanelláktól kissé északkeleti irányban, Sarköy településnél átrepülte a Márvány-tengert, mely azon a helyen 47 km széles.
Ezek után Bursa, Manyas térségében, dombvidéki területen, feltehetőleg kis patakok mentén időzött. Október második hetében jeladója által küldött információk szerint nagyon kis területen mozgott Yesilova falucska közelében. Ennek az akkori törökországi rendkívül rossz, esős, borult időjárás is oka lehetett, de Bea jeladója október 11-én elhallgatott, és nem kapcsolt be ismét.
Ennek oka lehet a jeladó meghibásodása, vagy a madár pusztulása olyan helyen ill. állapotban, ahol a jeladó töltése nem működik. Az utolsó adatokat befoglaló 600 m sugarú kör olyannyira kicsi, hogy akár a GPS mérési hibája is lehet; ez esetben a madár elpusztult, vagy elveszítette a jeladót. Veszélyeztető tényezőre utaló jel a műholdfölvételen a környéken nem látható.
Jenő augusztus végén még Gemencen tartózkodott táplálkozó csapatokkal. Vonulását 09.02-én kezdte meg, és első útja a horvátországi Kopácsi-rét táplálkozóterületeire vezetett, ahonnan 3 nap múlva a szerbiai oldalra, az Apatini-rétre ment át. Itt tartózkodott szeptember 21-éig, amikor délkeletnek indult, és 25-én Bulgáriában, Nova Zagora mellett, egy víztározónál és az azt tápláló patak mentén ismét megállt.
Jenő szeptember 30-én délkeleti irányban hagyta el a bulgáriai táplálkozóhelyét, és október 1-én a Dardanelláktól kissé északkeleti irányban, Beához hasonlóan Sarköy településnél átrepülte a Márvány-tengert, 21 km szélességben.
Útját délkelet felé folytatta, de – föltehetően a rossz időjárás miatt – Konya térségében megállásra kényszerült. Október 4. és 11. között csupán néhány kilométert mozgott.
Ezután jeladója egy helyből közvetítette a pozíciót 15-éig, és mivel a műholdfölvételen jól látható, hogy a jelek egy középfeszültségű távvezeték-oszlop mellől érkeztek, joggal föltételezhetjük, hogy Jenőt áramütés érhette.
A 2016. februárjáig tartó adásszünetet követően a jeladó ismét működésbe lépett, és továbbra is az utolsó ismert koordinátákat közvetítette.