Zoltán vonulása 2016-2017-ben

Zoltán az első jeladós magyar fekete gólya, amelynek a teljes, 12 200 km-es útját nyomon követhettük az őszi vonulás kezdetétől a tavaszi visszatérésig.

2016. szeptember – 3200 km

A madarat 2016. június 23-án a fészekénél fogtuk be. A jeladó elszerelése és a gyűrüzés után fészkelőhelyétől mintegy 150 m távolságra engedtük szabadon. A madár a jelölést követően gemenci táplálkozóhelyeket látogatott, pl. Csörösz, Cserta, Vén-Duna.

Zoltán szeptember 20-án kezdte meg a vonulást, 950 km-t megtéve 24-én kelt át a Márvány-tengeren. Átrepült Törökország felett, majd a Földközi-tenger keleti partvidékén Szíria és Izrael után a Sínai félsziget déli csücskénél a Szuezi öböl fölött ért Afrikába. Szeptember 30-án a Nílus völgyében, Luxor közelében éjszakázott.

10 nap alatt 3200 km-t tett meg.

Zoltán vonulása 2016. szeptember
2016. október – 2200 km

Október 8-án Szudán és a Közép-afrikai Köztársaság határvidékére érkezett, és a hónap többi napját itt töltötte. Ekkor már 5400 km-t tett meg összesen.

2016-ban október 22-én érkezett utoljára SMS a tartózkodási helyéről. Idén február 14.-től Valentin napi üzenetként újra érkeznek koordináták, a készülék folyamatosan elküldte az előző közel 4 hónap alatt eltárolt adatokat is.

Zoltán vonulása 2016. október
2016. november – 600 km

November 6-án 100 km-rel délebbre húzódott, a határ másik oldalára, majd a hónap végén még 500 km-t repült délre.

Z_1611
2016. december – 2017. január

Ezt a két hónapot nagyrészt egy 25 km-es körzeten belül vadászgatva töltötte.

Ekkor légvonalban 4550 km-re volt a fészkétől, és a vonulása alatt összesen 6000 km-t tett meg.

Z_1612-1701
2017. február – 3600 km

Zoltán február 8-án indult el haza, Gemencbe.

Délnyugati irányba tartva február 17-én érkezett a Nílushoz a szudáni Rabaq közelében (1500 km), azóta a folyóval párhuzamosan halad észak felé.

Februárban 3600 km-t repült 20 nap alatt.

2017. Március – 2600 km

Március 2-án a Holt-tenger északi részétől 270 km-t megtéve Tripolitól 26 km-re NY-ra éjszakázott.

Az első 6 napon 1250 km-t tett meg ebben a hónapban, 6-án délután félúton járt a Földközi- és a Márvány tenger között. Luxortól szinte ugyan azt az útvonalat követi (20-50 km eltéréssel), amelyen ősszel repült a telelőhely felé.

Z_170306

Március 9-én kelt át a Márvány-tengeren. 13-án már harmadik napja a Bolgár határ közelében a Sütcüler környéki rizsföldeken gyűjti az erőt az út folytatásához.

Zoltán_170314

Március 15-én útnak indult, majd 17-én a Bulgáriából visszafordult, és visszatért a rizsföldekhez. 22-én folytatta a vonulást és 26-án délután érkezett Gemencbe.

Ebben a hónapban 2600 km-es utat tett meg.