Zoltán 6-án elhagyta a gemenci árteret és az országot is, Hercegszántótól 6 km-re Béreg és Küllőd környékén csatlakozott a környékbeli sekély tavakban élelmet gyűjtögető fajtársaihoz.
Több, mint 2 hét múlva, 22-én kezdte meg a vonulást. Ezen a napon 240 km-t, a következőn 490 km-t repülve 24-én ért Törökországba. Négy nap pihenőt követően 29-én délelőtt Sarköy és Gallipoli között kelt át a Márvány-tengeren Ázsiába.
Szeptemberben 1000 km-t tett meg az 5 nap alatt, amit vonulással töltött.
Néhány nap pihenőt tartott, 4-én délkeleti irányba repülve ért a Földközi-tenger keleti csücskéhez Mersin közelében. 5-én 338 km-t tett meg, másnap 250 km repült a Jordán folyó völgyében. Október 8-án a Sínai -félsziget déli csöcskén éjszakázott, másnap átkelt a Vörös-tengeren,, 10-én Asszuán felett átrepülve a Nílus menti mocsarakban éjszakázott. Az utolsó 4 napon több, mint 1200 km megtétele után 14-én megérkezett a tavalyi első telelőhelyére, Dél-Szudán és a Közép-Afrikai Köztársaság határára. Itt maradt novemberben is.
November 23-án érkezett az utolsó adat a jeladóból. Reméljük, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az történt, hogy tovább költözött olyan területre, ahol nincs térerő és így a nyomkövető által rögzített adatok nem tudnak eljutni a szerverre.
Ebben a hónapban 4600 km-t küzdött le Zoltán 12 nap alatt.
November végéig az októberben elfoglalt területen maradt.
26-án és 27-én Zoltán 611 km-rel délebbre költözött, és a Közép-afrikai Köztársaság déli részén telepedett le. Megfelelő táplálkozó helyet talált, hiszen február 13-ig egy 4 km átmérőjű körön belül tartózkodott, pontosan ugyan ott, ahol egy évvel ezelőtt.
Február 14-én az egyetlen jeladós magyar fekete gólya elindult hazafelé. Az első héten február 21-ig 1400 km-t repült, a következő két napon is majdnem 600 km-t tett meg. A térképen a piros vonal a tavalyi útvonal, a sárga-kék csík az idei. A váltakozó színek az 1-1 nap alatt megtett utat jelölik.
Március 7-én Zoltán átrepülte a Márvány-tengert és Rodostó közelében ért Európa fölé. Március elseje óta 1400 km-t repült.
Március 13-án Zoltán hazaért, Nagybaracska környékén töltötte az éjszakát. A Márvány -tengeren való átkelés után 1 nap pihenőt tartott, az utolsó négy napon 910 km-t tett meg.
28 napos útja során átlagosan 220 km-t tett meg naponta. A leghosszabb szakaszt február 23-án teljesítette, ezen a napon 479 km-t repült.