Március 3-án a Szuezi-öböl bejáratánál átrepült a Vörös-tengeren, majd a Földközi-tenger keleti partvonalát követve 8-án érkezett Törökországba, 12-én az Ulubat tónál, a Márvány-tenger közeléből küldött adatokat a jeladó.
Zoltán útvonala március 1. és 11. között. (2400 km)
Március 16-án , 3 nap “pihenőt” követően végre útra kelt, Gallipoli mellett átrepülte a keskeny tengerszorost és megérkezett Európába.
Február 16-án Zoltán megkezdte vándorútját Gemenc felé. 150-200 km-es távokat megtéve 20-án már Szudán déli részén járt. 21-én megpihent, vagy az időjárás miatt nem indult tovább, másnap viszont 400 km-t tett meg. 24-én érte el a Nílus völgyét, a hónap utolsó napján a Nasszer-tó közelében éjszakázott.
Februárban 12 nap alatt 2500 km-t tett meg.
Október elején elhallgatott a jeladó, Zoltán az elmúlt évekhez hasonlóan továbbrepült DNY-ra, a Közép-Afrikai-Köztársaságba, olyan területre, ahol nincs térerő az adatok GSM hálózatokon történő továbbításához. Ilyenkor az adatok a készülék memóriájában tárolódnak addig, amíg újra megfelelő körülmények közé ér a madár.
Idén február 20-án érkezett az első adatcsomag, ekkor már Szudánban járt, útban hazafelé.
Zoltán mozgása novemberben és decemberben
Október 3-án átrepülte a Vörös-tengert, így már Afrikában, a Nílus völgyében folytatta útját.
Október 6-án elhagyta a folyót és nekivágott a sivatagnak Szudán déli része felé. A hónap első hetében 2514 km-t tett meg.
Október 9-én érkezett meg jól bevált első afrikai tartózkodási helyére Szudán és a Közép-Afrikai Köztársaság határvidékére. 2016-os és 2017-es adatai alapján november végéig valószínűleg ezen a területen marad, majd délebbre húzódik, mielőtt megkezdi tavaszi útját hazafelé.
Zoltán, a gemenci fekete gólya 2018-ban harmadszor indult el afrikai telelőhelyére úgy, hogy vonulását GPS jeladóval követhetjük napról-napra.
Augusztusban már több kirándulást tett, Dunaszekcső, Apatin és Palics környékére, de végül mindig visszatért a gemenci ártérre.
Szeptember első napjaiban is a Kopácsi réten vadászgatott, 4-én hazatért, hogy másnap a Cserta-Duna partjról elrugaszkodva megkezdje a nagy utazást.
6-án a román Rast közelében a Duna-parton éjszakázott. A következő 2 napon átrepült Bulgária felett. 9-én a görög-török határon, Didimoticho település környékén,a Marica folyó árterében éjszakázott és 26-ig ott tartózkodott. Az első öt napon 900 km-t tett meg.
Szeptember 26-án szánta rá magát Európa elhagyására, Gallipoli és Sarköy között szárnyallt át Ázsiába. Ezen a napon 165 km-t repült.
Szeptember 29-én ért a Török-Szír határvidékre, Aleppo közelében. 3 nap alatt 940 km utat tett meg.
A hónap utolsó napján Libanonban, Bejrut közelében éjszakázott. Szeptemberben 10 napot töltött vonulással, ezalatt összesen 2315 km utat tett meg Gemenctől.