A keselyűsi fekete gólya fészek 2019-ben

 

Események 2019-ben

 

Március 7.

16:27-kor egy fiatal, feltehetőleg hím fekete gólya landolt a gemenci bekamerázott fészekben és másnap reggel is visszatért néhány percre.

Az eddigi tapasztalatok alapján a hím gólyák néhány nappal hamarabb érkeznek Gemencre. Gyakran több, még el nem foglalt fészket is megtekintenek, hiszen keresik a legmegfelelőbb helyet a költésre és az utódok felnevelésére. Feltehetőleg ezt rögzítette a kamera is.

Felmerült az a lehetőség is, hogy Tóbiás elvesztette a fióka kora óta viselt azonosító gyűrűjét, de a tapasztalt megfigyelők csőrének jellegzetes alakja alapján is azonosítani tudják a madarat.

FG19_Gem_0307_07

Március 12.

Reggel 7 órakor újabb madár érkezett a fészekbe, amelyet azóta együtt építenek. Egyikük sem visel azonosító gyűrűt.

Március 28.

Az első tojás a fészekben.

fg_1t_00004

Április 3.

A negyedik tojás is a fészekben, a szülők felváltva ülnek a tojásokon.

fg_19_4t_00011

 

Április 30.

Délelőtt 10 órakor kikelt az első gólyafióka.

 

Május 4.

A negyedik fióka is kikelt a tojásból, előtte május 1-én és 2-án „született” a két idősebb tesó. A szülők lelkesen etetik a kicsiket.

 

Május 10.

Valószínűleg az elmúlt napok hűvös, csapadékos időjárása is közrejátszott abban, hogy 9-én estére két fióka már feltűnően legyengült. 10-én reggelre egyikük, délután pedig a társa is elpusztult.

A fiókáknak minden etetésnél meg kell küzdeniük egymással minden falatért. Ebben az időszakban rendkívül gyorsan nőnek, és amelyik néhány alkalommal nem jut megfelelő mennyiségű élelemhez, az lemarad a növekedésben. Így egyre kisebb eséllyel vesz részt a harcban.

A fotó 10-én kora délután készült. A két nagyobb a frissen „felszolgált” békákat próbálja (sikerrel) lenyelni, a még élő legkisebb fióka már hozzá sem fér a zsákmányhoz, ami eleve nagyobb nála.

fg_190510_01

Május 20.

A csapadékos időjárás megnehezítette a szülők dolgát, a szükségesnél kevesebb táplálékot hordtak a fiókáknak. A két leggyengébb fióka elpusztult.

Június 5.

Mindkét fióka egészséges, szépen fejlődnek. Elkezdték lecserélni a fehér pihetollaikat. A Duna áradása után a megmaradó sekély tavacskák ideális vadászterületet jelentenek a szülők számára a következő hetekben.

Június 14.

A két fióka szinte az egész napot egyedül tölti már a fészekben. A felnőttek csak az etetés idejére látogatják meg őket, az esemény nem tart tovább egy percnél. Többen feltételezik, hogy csak egy szülő jár etetni, de ezt a felvételekről nem lehet egyértelműen megállapítani. Mindenesetre az elmúlt két hétben  is nagyot nőttek a fiatalok.

Május 31.

Május 31.

Június 6.

Június 6.

Június 8.

Június 8.

Június 14.

Június 14.

Június 18.

Június 17-én délután a viharos időben megszűnt a közvetítés, a károk felmérése után derül ki, hogy van-e lehetőség az adás helyreállítására.

Június 20.

A június 17-i viharok után megszűnt a közvetítés a fészekből. Ma reggel sikerült helyreállítani a kameraképet. Sajnos az elmúlt napokban mindkét fióka elpusztult. A Gemenc Zrt. a további internetes közvetítést a gemenci feketególya-fészekből leállítja.

A gemenci ártéren idén 28 fészekben kezdték meg bizonyítottan  a költést a fekete gólyák. A Természetvédelmi Őrszolgálat megfigyelései  alapján  mindössze 6 fészekből  14 fióka.repült ki ebben az évben.